Egy mostanában megjelent cikk kapcsán jutott eszembe néhány gondolat. Egyrészt, nagyon örülök, hogy a válság óta nem volt ilyen kevés munkanélküli - persze, nagyrészt a kormány által bevezetett közmunkaprogramnak köszönhetően.

Nagyon jó, ha van elég munka, minél többen el tudnak helyezkedni… de a legjobb talán mégis az lenne, ha mindenki lehetőséget kapna arra, hogy azt csinálja, mait szeret. Hisz a munka életünk nagy hányadát kitölti. A munkatársakkal napi kapcsolatban vagyunk, a feladatkörünket pedig heti 40…45…50…órás jelleggel látjuk el.

A pénz miatt velem is megesett, hogy olyan munkát vállaltam, amihez nem volt kedvem, de akkor jól jött. Mégis… az az igazi, ha hasznosnak érezhetem magam, valami nagy és fontos dolog részének. Nem hinném, hogy ezzel egyedül vagyok. Nem hinném, hogy csak a fiataloknak vannak ilyen vágyaik. Az előbbre jutás, a szakmán belüli érvényesülés, a kiemelt juttatási csomag nem szabad, hogy elvonja a figyelmünket attól, hogy a munkánk az életünk. Ha akarjuk, ha nem. Azért is, mert a legtöbb helyen bőven túlóráztatják a dolgozókat, meg azért is, mert mint mindenben, ebben is sikerekre vágyunk. Arra vágyunk, hogy dicsérjenek és tartozzunk valahova. Hogy megismerjünk más embereket és tanuljunk tőlük. Hogy felismerjük rejtett képességeinket és órákat pocsékoljunk valamire, amiben csak mi látjuk a szépséget. Hogy néha felrúgjuk az egészet és újra kezdjük.

Állást keresni borzalmas és nehéz.

De amikor először kapsz pozitív visszajelzést… és az interjún összenevetsz a HR vezetővel… és válogatsz a cégek között, és nyomozol utánuk… és először sikerül jól a motivációs leveled… és kétségbeesel mert egyetlen állásra hajtottál és nem sikerült… aztán meghallod, hogy borzalmas a cég és úgy érzed, ez sorszerű volt… amikor másokat lelkesítesz, hogy ne adják fel és ettől te is fellelkesülsz… és amikor végre sikerül és megtalálod a helyed… rájössz, mennyi haszna volt.

Ha nem is tudod azt csinálni, amit leginkább szeretnél, tartsd meg hobbinak. Így jött nekem ez a blog, amit annak ellenére nagy szeretettel csinálok, hogy nem tervezek pályát módosítani. Neked is ezt kívánom: hogy a munkádban és azon kívül is találd meg a legmotiválóbb dolgokat, és ha rengeteget keresel :), akkor se felejtsd el, hogy mit szerettél meg a szakmádban.

Sokan elfelejtik, hogy az önéletrajz nem attól lesz jó, hogy beszúrják a megfelelő frappáns mondatokat, esetleg szuper színekkel, grafikával dobják fel azt. Az igazán fontos, hogy tisztában legyél mindazzal, ami benne áll: hogy az téged tükrözzön. Ezért nem támogatom, hogy valaki mással írasd meg. Akármilyen jó szakember is, te tudod igazán, miben vagy jó, mit értél el, mivel büszkélkedhetsz.

Vagy nem?

Nem árt, ha még az írás előtt még jobban megismered magad. A frissdiplomás.hu egyik cikkében találtam remek, szimpatikus példákat, amelyekből meríthetsz. http://www.frissdiplomas.hu/palyakezdo_abc/onismeret/a,2

Elsőként - mivel ez a felvételi során is megtörténhet veled - kitölthetsz mondjuk néhány személyiségtesztet. Ha úgy gondolod, ennek semmi értelme, válaszolj kérlek magadban ezekre a kérdésekre:

• Tényleg jól tűröd a stresszt, vagy csak beleírtad az önéletrajzodba, valójában pedig kiakadsz, sírsz, ha valami nehézség adódik?
• Az írtad, pontos vagy, de az előző munkahelyeden ritkán értél be időben?
• Azt írtad, jó kommunikációs készségeid vannak, de nem tudnád megindokolni?
• Szereted a kihívásokat, vagy menekülsz előlük?

Igyekezz, hogy az önéletrajzod valóban reális legyen: ahelyett, hogy ezer jó tulajdonságot és készséget sorolsz magadról, írj inkább kevesebbet. Ne gondold, hogy ettől kisebb esélyed lesz: inkább "valódi" embernek tűnsz majd, ahelyett, hogy valami szuperhőst ábrázolnál, aki pontos, céltudatos, jó kommunikációs készségei vannak, számítógépes zseni, kreatív, a számokhoz is ért, remek vezető, tökéletes csapattag stb.

Ne félj megmutatni, hogy te is csak egy ember vagy. Akik majd veled szemben ülnek, szintén csak emberek, akiknek talán összecsaptak a hullámok a fejük felett, annyi dolguk volt aznap, talán a főnökük leteremtette őket, hogy miért nem sikerült még kiválasztani az új embert a megüresedett pozícióra...

Erről még a későbbiekben írni fogok, de szerintem a legalapvetőbb baj az álláskereséssel, hogy:

1. Azt gondoljuk, hogy a felvétellel foglalkozó emberek önző, kegyetlen kis szemétládák, akiknek nincs jobb dolguk, mint szívatni a jelentkezőket és kinevetni őket az önéletrajzuk miatt. Ez ahhoz hasonlít, ahogy a diákok viszonyulnak a tanáraikhoz. De te már nem vagy diák: nem a jó jegyért felelsz és nem állnak fölötted azok, akiknek bizonyítanod kell a rátermettségedet. Ez nem felelet, hanem egy tárgyalás két egyenlő fél között. Ők is aggódnak, ők is félnek attól, hogy nem nyújtanak elég optimális feltételeket (munkaidő, légkör, fizetés) ahhoz, hogy az általuk ideálisnak tartott munkatárs az adott állást válassza.

2. A jelentkezők nem ítélik meg helyesen önmagukat: eltorzítják a személyiségüket. Így az önéletrajzban csupa-csupa jó dolgot sorolnak fel, rengeteg, hihetetlenül sok pozitív dolgot. Ezzel szemben az interjún már leértékelik magukat, ott már hiányzik az önéletrajzból kihallható magabiztosság.

Szóval összefoglalva ezt a kicsit hosszúra nyúlt gondolatot: először ismerd meg magad, és csak azokról a jó tulajdonságokról írj a CV-dben, amelyekkel valóban rendelkezel. Így meglesz az önbizalmad az interjún is, mivel nem hazudsz, hanem arról beszélsz, amiben tényleg jó vagy. És ne felejtsd el: az interjú egy megbeszélés, neked is lehetnek kérdéseid, elvárásaid, feltételeid.